Hát igen, ez megmaradt bennem. Nem hittem volna akkori önismeretemmel, hogy mernék ilyet csinálni. Ötödikes voltam, nem tudom, ez korai vagy késői a kezdésre, mindenesetre napközis voltam, és különórára eljártam angolra minden szerdán 3-ra.
A napközistanár kikérdezett mindenkit, senki nem mehetett el, amíg nem tudta a napi penzumot (majd egyszer írok a porosz iskola előnyeiről-hátrányairól). Fél 3-ra meg kellett tanulnom mindent, de az angol különóra volt, azt nem kérdezte ki. Így esett, hogy biológiát, földrajzot megtanultam, matekházit megcsináltam, és az angolra nem maradt idő. Egy hatodikos évfolyamtársam segített: megírta nekem életem első puskáját, a feladott szavakból. Kezdetleges volt, de hatékony: kis fecnire golyóstollal, gyöngybetűkkel. Hála neki, az angol röpdolgozatom is sikerült.
Az első "csalásomat" úgy éltem meg, mint minden gyerekcsínyt: nagy tétje nem volt, izgalmas volt, lebukni szégyen lett volna. Nem buktam le.
Sajnos vagy szerencsére megtetszett a dolog. Nincs mit szépíteni ezen, ráéreztem a módszer hasznára. Angolra ugyan nem alkalmaztam többet, hiszen azt szerettem és magam választottam. A nemszeretett tantárgyakra viszont rendszeresen.
